Körzeti rendőrörs nyílt Kelenföldön
nov10

Körzeti rendőrörs nyílt Kelenföldön

Újabb Körzeti Megbízotti Irodát nyitott a rendőrség Újbudán. Ezúttal Kelenföldön, a Fejér Lipót utcában lesz állandó a rendőri jelenlét, szoros kapcsolatot fenntartva a helyi lakóközösséggel. A közösségi rendőrség gyakorlatát célként kitűző önkormányzat, valamint a kerületi rendőrkapitányság további irodák nyitását is tervezi, a következőt várhatóan Őrmezőn. —   A kelenföldi lakótelep Fejér Lipót utcai panelházának földszintjén nyílt meg Újbuda második rendőrségi Körzeti Megbízotti Irodája. Berki Antal, a XI. kerületi rendőrkapitány még tavaly jelentette be, hogy 2014 első hónapjaiban három körzeti irodát nyit annak érdekében, hogy az indokolt területeken állandó rendőri jelenlét legyen. A fejlesztés során a korábban bezárt rendőrségi irodákat alakították át a mai kor követelményeinek megfelelő, korszerű helyi bázisokká. A felújított helyiségekben 6 fős csoport kezdi meg a munkát, szoros kapcsolatot tartva a lakóközösséggel. Azt szeretnénk elérni, hogy a gazdagréti lakók saját rendőreiknek tekintsék kollégáinkat, akik elsősorban a közterületen teljesítenek szolgálatot, de ezen kívül kisebb bűnügyek megoldásával is foglalkoznak majd. Ha egy probléma túllép a hatáskörükön, a kapitányság biztos hátteret nyújt számukra – mondta Berki Antal. A lakótelep biztonságáért felelős csoport bázisa előtt Hoffmann Tamás polgármester, Simicskó István államtitkár és Berki Antal rendőrkapitány vágta át a szalagot. A kerület vezetője elmondta, a közösségi rendőrség gyakorlatát célként kitűző önkormányzat és a rendőrség további irodák nyitását is tervezi, a következőt várhatóan Őrmezőn adják...

Olvasson tovább

Rendhagyó rendőrségi akció volt a Karolina úton

Rendhagyó buli volt a mi nap az egyik Karolina úti szórakozóhelyen. A fiatalok este fél 11 körül gyülekeztek, ám ezúttal 16 éveseket is beengedtek a diszkóba. Sokan már bealapozva érkeztek a helyszínre, de a rendőrség jelenléte senkit nem feszélyezett. Amikor előkerültek a szemléltető eszközök, a srácok invitálás nélkül jelentkeztek, hogy kipróbálják azokat. Az egyik legnépszerűbb játék az úgynevezett részeg szemüveg volt, ami a térérzékelést befolyásolja úgy, mintha viselője drog vagy alkohol hatása alatt...

Olvasson tovább
Biztonsági Rács Program
nov08

Biztonsági Rács Program

Gyakran már a megfelelő védelemmel ellátott bejárati ajtó látványa is elijeszti a betörőt. Ezért az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. az önkormányzattal közösen, a Lakásvédelmi Akcióterv keretén belül meghirdette a Biztonsági Rács Programot. Hoffmann Tamás polgármester, Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint Szabolcs Attila Budafok-Tétény polgármestere február ötödikén személyesen látogattak el a Prizma műhelyébe, ahol a pályázathoz szükséges védőrácsok készülnek. A korábban meghirdetett Hevederzár Program folytatásaként, most ajtórácsra lehet pályázni, melyet az önkormányzat ötven százalékban támogat. A kedvezményes ár tartalmazza a rács felszerelését, de a hozzá szükséges zár árát nem. Azokat a kerületi lakosokat támogatja a pályázat, akik anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak a megfelelő védelem kialakítását otthonaikban, ugyanakkor ki vannak téve a betöréses lopás veszélyeinek. A nyugdíjas korosztály számít a leginkább kiszolgáltatottnak ebből szempontból. A veszély akkor a legnagyobb, ha az illető egyedül él, mozgásában korlátozott, rosszul lát és nem tudja megfelelően felmérni az adott helyzet súlyosságát. A szakemberek véleménye és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy a prevenció jóval kevesebbe kerül, mint a megrongált nyílászárók helyreállítása, nem beszélve az eltulajdonított értéktárgyak okozta veszteségekről. Előre láthatóan február tizedikétől lehet pályázni űrlap kitöltésével, melyet az önkormányzatban vagy az Újbuda Prizma épületében lehet beszerezni, vagy elektronikusan az ujbuda.hu vagy ujbudaprizma.hu...

Olvasson tovább
Új kapitány a kerület élén
nov08

Új kapitány a kerület élén

Berki Antal, a kerület megbízott rendőrkapitánya először találkozott hivatalosan Újbuda polgármesterével, hogy sort kerítsenek bemutatkozó egyeztetésükre. —  A képviselő-testület rövidesen jóváhagyhatja kinevezését, és helyreállhat a rend az átmenetileg kapitány nélkül maradt rendőrségen. A rendőrezredes és rendőrségi főtanácsos beszámolójából kiderült, 30 éves pályafutása alatt széleskörű szakmai tapasztalatokra tett szert elsősorban a nyomozás és felderítés terén. 1984-ben nyomozóként kezdte karrierjét a VIII. kerületben, majd szakmai évei legnagyobb részét a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezető beosztásaiban töltötte. A Korábbi években többek között a Betörési Osztály és a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály Felderítő Alosztályának vezetői posztját látta el. A leendő kapitány arca sokaknak lehet ismerős, hiszen hosszú évek óta médiaszereplőként is tevékenykedik. Sokáig dolgozott a Zsaru magazinnak újságíróként, a közszolgálati csatornák rendőrségi műsoraiban riportokat szerkesztett , de még ma is a Kék fény rendőri szakértője.  Hoffmann Tamás az egyeztetésen szakmai véleményét tudakolta a kerületről, mire a megbízott vezető elmondta, eddigi benyomásai alapján erős kapitányságot ismert meg, de mint mindenhol, itt is vannak fontos tennivalók. Szerinte a bűnügyi alosztályt és a parancsnoki állományt kell megerősíteni, és feltölteni kiváló szakemberekkel, ez lehet ugyanis a záloga a kiemelt bűncselekmények (rablás, autólopás, betöréses lopás) visszaszorításának és a hatékonyabb megelőző, felderítő munkának.  A beszélgetés során megemlítette, hatékonyabbá tenné a kerület térfigyelő kamerarendszerét, hogy az nagyobb szerepet játsszon a bűnözők kézre kerítésében. Szerinte magas bekerülési költségéhez és drága üzemeltetéséhez képest a rendszer nem hozza a kívánt eredményeket. Berki Antal a VIII. kerületet hozta fel követendő példának, ahol a kamerák és a jól szervezett rendőri csapat segítségével egyes helyeken közel nullára esett vissza a bűncselekmények száma, így az értékes humán-erőt más területekre tudták irányítani. A megbízott vezető azt is megemlítette, a médiával való jó kapcsolatot különösen fontosnak tartja, szavai szerint a korrekt, hiteles tájékoztatás mellett kötelezte el magát. T.D. – ÚjbudaTV (2013. 11....

Olvasson tovább