Játszótérzöldítés bokszolóval és karatésokkal

Újbuda gyakran látogatott parkjait, és népszerű játszótereit vette célba az önkormányzat legújabb zöldítési programja, melynek során az Újbuda Prizma újítja meg, teszi élhetőbbé és alakítja kert jellegűvé a kerület zöld felületeit. Az akciót a Sopron úti Labirintus játszótéren indították útjára, a színes műsorban pedig Erdei Zsolt ökölvívó is szerpet vállalt.

Az esemény házigazdája Nagyné Antal Anikó önkormányzati kéviselő volt, aki a sportoláshoz hasznos ajándékokkal készült a fellépő tanulók számára. A zöldítési program nyitórendezvényén ugyanis a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom (HEGYEM) ifjú karatékái tartottak bemutatót. A szervezet 2010 elején azért alakult, hogy segítsen mindazon gyerekeknek, akik nem jutnak hozzá megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz, de kiemelten támogatják a harcművészetben jeleskedő fiatalokat is. A HEGYEM egyik alapítója, Dr. Gubacsi Attila kyokushin mester elmondta, a magyar gyerekek jelentős része nem jut hozzá olyan ételhez, amely elégséges lenne a fizikai gyarapodáson túli mentális fejlődéshez. 

A tucatnyi karatéka fegyelmezetten melegített, a rend csak akkor borult meg, amikor megérkezett nagykövetük, Erdei "Madár" Zsolt. Az élelmesebbek már az első 10 másodpercben levadásztak pár autogrammot, a világ-, és európabajnok ökölvívó pedig elmondta, három éve vállalta el a megtisztelő szerepet, hogy segíthessen a rászoruló gyerkeken. -Jól tudom, hogy a nagy teljesítményekhez sportban és tanulásban egyaránt megfelelő táplálékra van szükségünk, az érvényesüléshez pedig megfelelő támogatásra – tette hozzá Erdei Zsolt, aki a mester fehívására léceket tört el a karateoktatókon. A környékbeli családokból álló közönség amulattal figyelte a harművészeti bemutaót. 

Az akció alkalmával több árnyékot adó fát is elültetetett Simicskó István és Hoffmann Tamás, mégpedig éppen oda, ahová a környekbeliek az előzetes egyeztetés alapján kérték. Lőrincz Gergely, az Újbuda Prizma vezetője elmondta, szeretnének minden megtenni azért, hogy élhető, közösségi terek váljanak a játszóterekből, melyeket nemcsak a gyerek, de szüleik is örömmel látogatnak majd. A tervek szerint fákat, egynyári növényeket ültetenek, felújítáják a pihenőhelyeket, padokat, asztalokat, és kert jellegűvé alakítják a terket. Simicskó István sportállamtikár a helyszínen elmondta, a program nemcsak kulturált és balesetmentes helyekké alalkítja a játszótereket, de a zöld felületek rendbentartása jó példát mutat a gyerekeknek is. Hoffmann Tamás polgármester köszöntöjében kijelentette, a jövőben bővíteni kell a játszótereket, és lehetőség szerint új játszóeszközökkel is ajánlatos felszerelni azokat. 

A kyokushin karate bemutató után a wing tsun kínai harcművészet negyedik fokozatával rendelkező államtitkár is bemutatott egy formagyakorlatot. Végül a HEGYEM felkérte az államtitkárt, hogy legyen a civil szervezet nagykövete.

 

(Forrás: ujbuda.hu – 2013.06.24.)

https://scamquestra.com/sozdateli/7-fanis-dzhuraev-11.html

Szerző: admin

Ossza meg ezt a hírt!