Még idén forgalomba állhatnak a most elkészült új CAF villamosok.

Elkészült az első, hamarosan Budapestre érkező CAF villamos a spanyolországi gyárban. Zaragozában és Beasainban, Baszkföldön gyártják a megrendelt 47 szerelvényből álló flottát. Az új járművek a megújult 1-es és 3-as villamos vonalán, valamint a jelenleg épülő budai fonódó villamoshálózaton közlekednek majd. Az első villamosok tavasszal érkeznek Magyarországra.

2015-ben és 2016-ban összesen 47 alacsonypadlós CAF Urbos 3 villamos érkezik Budapestre. Az első elkészült villamost a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a BKK szakemberei megtekintették a héten Spanyolországban és megkezdték az első vizsgálatokat. Az első jármű várhatóan idén márciusban érkezik Budapestre, további spanyolországi hatósági vizsgálatok után. Ezt követően kezdődnek meg a villamos forgalomba helyezéséhez szükséges tesztek, fék- és futáspróbák az 1-es és a 3-as villamos vonalán. Az első járművet tavasszal és nyáron továbbiak követik majd, idén várhatóan 25 rövid (34 méteres) villamos érkezik Budapestre.

A sikeres teszteket követően az első CAF villamosok várhatóan ősztől állnak forgalomba a Budapesten. A rövidebb villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között a jövőben közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd. A mai Combino villamosoknál is hosszabb, 56 méteres szerelvények pedig az 1-es villamos vonalán járnak majd.

Az új villamosok alacsonypadlósak, valamint előnyös műszaki megoldásuk, hogy az utasterükben nincsenek „lábtartó dobogón” elhelyezett ülések. A rövid változat egyszerre 200 utast szállíthat 46 ülőhellyel. A hosszabbik típus 345 utas szállítására alkalmas 81 ülőhellyel. A járművek utastere légkondicionált, fűtött, fedélzeti utastájékoztató rendszerük a FUTÁR-ba integrálódik és kamerázottak is.

A BKK uniós források felhasználásával 2013 februárjában indított közbeszerzési eljárást új alacsonypadlós villamosok beszerzésére. A tender nyerteseként a BKK a spanyol CAF-ot hirdette ki, így 2014. március 5-én kötöttek szerződést. Az eredeti szállítási szerződést 2014-ben kötötték mintegy 27 milliárd forint értékben, akkor 37 db CAF Urbos3 típusú villamost rendeltek. A később aláírt szerződésmódosítás alapján 2016-ban további 10 új villamos érkezik majd Budapestre. Ezzel egy időben megkezdődhet a legöregebb, 40-45 éves elavult villamosok selejtezése is.

A szerződés lehetőséget teremtett további 77 villamos szállítására is, melyek igény szerint rövid és hosszú kialakításúak is lehetnek, valamint ezen belül elképzelhető 20 olyan villamos vásárlása, amely felsővezeték nélküli üzemre is alkalmas. A szerződés értéke ezzel együtt összesen mintegy 75 milliárd forint.

10984264_10153048199766635_1745424812503685163_n

Szerző: htadmin

Ossza meg ezt a hírt!

Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

buy essays cheap