Önkormányzati összefogás az idősügyi helyzet javításáért

Magyarországi önkormányzatok együttműködési megállapodása a helyi és országos szintű idősügyi helyzet javításáért.

Tizennégy önkormányzat képviselői írtak alá együttműködési keret-megállapodást tegnap Újbudán. Az összefogás célja az idősügyi helyzet javítása helyi és országos szinten egyaránt. A kölcsönös tapasztalatcserére, konzultációkra és közös pályázatokra épülő program aláírása előtt Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke és Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere tartott előadást.

Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke beszédében hangsúlyozta: a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés egyszerűsítése az, ami igazán kedvező lehet az idősebb, 60 év feletti generációnak. Hoffmann Tamás polgármester kiemelte: Újbuda komoly figyelmet szentel a közösségek fejlesztésére, amelyből kiemelkednek a 60 év feletti korosztálynak szánt programok, oktatások, kulturális, egészségmegőrzési és sportolási lehetőségek. Prezentációja végén arra is kitért: „Az önkormányzatokkal való közös munka valójában most kezdődik el, a folyamatos együtt gondolkodás és tapasztalatcsere mindenkinek előnyére válhat az idősügyi helyzet javításában."

Újbuda 145 ezer főt meghaladó lakosságból 40.000 ember betöltötte a 60. életévét. Az önkormányzat kiemelten kezeli a méltó időskor támogatását, ezért létrehozta a saját költségvetésű, a szociális ellátó rendszertől független idősbarát kezdeményezését Újbuda 60+ Program néven. A program igazi sikertörténetté nőtte ki magát az elmúlt évek során; 13.600 időskorú ember veszi igénybe a havonta 200-250 garantáltan idősbarát programot.

Újbuda Önkormányzata a további szakmai tapasztalatok megismerése érdekében két alkalommal pályázott – és nyert – a Central Europe Program kiírásain. Az első, a Q-Ageing elnevezésű projekt alkalmával Újbuda volt a vezető partnere az 5 ország 9 szervezetéből álló csoportnak. A program 2012. évi lezárását követően Újbuda újabb pályázatot nyert el vezető partnerként: a jelenleg is működő Senior Capital projekt elsődleges célja az 50 év feletti álláskereső korosztály segítése.

Az európai szinten is elismert gyakorlat megosztása és az idősügyi politika támogatása érdekében, 2011 őszén dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere együttműködésre hívta fel a magyarországi önkormányzatokat. A programhoz eddig 13 önkormányzat, Győr, Miskolc, Szolnok, Tatabánya, Nagykanizsa, Nagykőrös és Pusztaederics, valamint hat fővárosi kerület, a III., IX., XIII., XIV., XV., és a XXI. csatlakozott.

Az elmúlt év a fontosabb célok és feladatok összeállításával, az együttműködési keretek közös kidolgozásával lehetővé tette, hogy az önkormányzatok együttműködésüket keret-megállapodás aláírásával erősítsék meg.

(ÖS – MTI – 3013. 06. 18.)

Szerző: admin

Ossza meg ezt a hírt!