Tudományos roadshow a XI. kerületben

A tudós pálya ma nem elég trendi – véli Greiner István a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke, aki régóta azon dolgozik, hogy népszerűbbé tegye a természettudományos és műszaki pályát a magyar fiatalok körében. Néhány éve ezért indult el a "Meet the scientist" program is, amely a középiskolákba viszi el az amerikai álmot az Egyesült Államokat megjárt ösztöndíjasokon keresztül.

A Fulbright ösztöndíj lehetőséget ad a tehetséges diákoknak, hogy az USA-ban egy neves egyetem kutatóközpontjában töltsenek el 8-10 hónapot. Az ösztöndíj szabályai szerint a tanulmányút végeztével a tanulónak kötelező saját országába visszatérni, és ott dolgozni huzamosabb ideig. – Most, amikor sokat támadják a hallgatói szerződéseket, jó példa lehet az amerikai, amely azt írja elő, hogy mindenki saját hazájában hasznosítsa tudását – emelte ki Greiner István. A „találkozza a tudóssal” programot az Innovációs Szövetség a Magyar Fulbright Egyesülettel és az USA nagykövetségével együttműködésben indított el. A 2013-as programsorozatot az idén 100 éves Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban indították útjára, melynek során tíz vidéki és budapesti középiskolában tartanak közérthető előadásokat tudományos területen dolgozó, korábbi Fulbright-ösztöndíjas magyar kutatók.

A tudományos roadshow célja, hogy megmutassák a diákoknak, milyen érdekesek a természettudományok és milyen gazdag perspektívája van a kutatóknak külföldön és itthon egyaránt – mondta el a MISZ alelnöke, aki szerint több oka is van annak, hogy nem divatosak a reáltantárgyak. – Ezekhez a tudományokhoz nagyon sokat kell tanulni, azok számára pedig, akik komolyan veszik, a középiskolai és egyetemi évek sokkal inkább lesznek a tanulás, mint az élményszerzés időszakai. Mellette szól azonban, hogy ma ebben a szakmában lehet a legjobban elhelyezkedni, hiszen kevés a jó szakember – fejtette ki véleményét a szövetség alelnöke.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere megtiszteltetésnek nevezte, hogy a rendezvénysorozat a kerület iskolájában indul útjára. – A jövő oktatóinak, generációjának sorsa, és azt hiszem, az ország jóléte is nagyban azon múlik, hogy ez a képzés milyen színvonalú lesz – fogalmazott a polgármester. A nyitóelőadást Iván Kristóf biomérnök tartotta, aki 2011-ben családjával együtt nyolc hónapot tölthetett el a kaliforniai Berkeley Egyetemen. Előadásában a középiskolások nyelvére próbálta meg lefordítani kutatási területét, a mikrofluidikán alapuló hordozható orvosi diagnosztikát.

 

Szerző: admin

Ossza meg ezt a hírt!